Vár

A Lackffy család kezdeményezésére az 1300-as évek végétől folyamatosan épült és átépült, ma Tata egyik gyöngyszeme. Fénykorát Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás idején élte, mint királyi nyaralókastély. A vár falai a romantikus építészet stílusjegyeit tükrözik, melyet az egykor itt élt Eszterházy családnak köszönhetünk. Az Öreg-tó partján álló építmény ma is szemet gyönyörködtető látvány.

Esterházy kastély

Az 1760-as évek elején Esterházy Miklós gróf a vár lebontásával, annak helyére nagyszabású, új kastély tervének az elkészítésével bízta meg Fellner Jakabot. A négy változatban kidolgozott terv megvalósítását részben Esterházy Miklós halála (1765), részben az anyagiak hiúsították meg. Fellner Jakab tervei szerint 1777-re csak egy szerényebb kastély készült el. A két saroktoronnyal szegélyezett épület kétoldalt kapukkal csatlakozik a szabálytalan udvart körülvevő udvarrészekhez. Ezek kapcsolták a kastélyhoz Balogh Ferenc jószágkormányzó Fellner Jakab által 1751-ben épített lakását. A kastély történeti múltjához tartozik, hogy a Napóleon elöli visszavonuláskor 1809. augusztus 22. és november 21. között Ferenc magyar király és Ludovika királyné a kastély lakója volt. 1848-49-ben a kastélyban éjszakázott Windisgrätz és Haynau.